HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KÖNYVTÁR ÉS TUDÁSKÖZPONT

ÉPÜLET MEGNEVEZÉS:
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KÖNYVTÁR ÉS TUDÁSKÖZPONT

TERVEZÉS TÍPUSA:
ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT

MEGBÍZÓ:
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

HELYSZÍN:
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KOSSUTH TÉR 1.

ALAPTERÜLET:
KB. 1 950 m2

TERVEZÉS IDEJE:
2018

ÉPÍTÉSZ TERVEZŐK:
DOBRÁNYI ÁKOS, KIS ALEXANDRA, PARIZÁN BORI, ROMHÁNYI TAMÁS, SZÁSZ JUDIT


SZAKÁGI KONZULENSEK:
BIMBÓ GÁBOR (STATIKA)

Árt-e a városnak, ha egy jól meghatározott, központi helyen emblematikus épületet emel, amely formailag eltér a környező beépítéstől, de léptékével és transzparenciájával mégis maximálisan illeszkedik hozzá? Szerintünk nem. Lehet a feladatot konzervatívabb koncepcióval is megoldani, mi most nem erre tettünk javaslatot. Ez az épület nem engedi, hogy bárki érzéketlenül elsétáljon mellette, hanem behívja. Nem ez a cél?
Az épület fő megközelítése gyalogosan történik a főtér felől, vagy alternatív módon a templom irányából. Az épületet alkotó henger a földszinten és az emeleten is két részre tagolódik, egy főtér felőli nyitott, publikus területre és egy hátsó, a zárt helyiségeket tartalmazó részre.

A programban szereplő funkciók közül azokat rendeztük a publikus területre, melyekről úgy ítéltük meg, hogy azok egy térben való elhelyezése hozzáad a közösségi tér értékéhez. Igény szerint ezek a területek beépített bútorokkal, belsőépítészeti eszközökkel elválaszthatóak, akár flexibilisen alakíthatóak is.

A hátsó területen a dolgozók által használt zónákon kívül az előadóterek és olyan kisebb helyiségek kaptak helyet, melyeket jónak láttunk a nagy tértől elválasztva elhelyezni.

A pinceszinten a két funkcionális egység raktárain kívül néhány egyéb természetes fényt nem feltétlenül igénylő funkció kapott helyet. A kérdésekre adott válaszok alapján úgy értelmeztük, hogy az épület OTÉK szerinti parkoló igényét (mintegy 40 parkolóhely) a keleti oldalon lévő lakókert alatt létesítendő mélygarázs fogja biztosítani, és ugyancsak innen lehetséges a pinceszint teherforgalom által történő megközelítése. Így telken belül csak 10 parkoló állás létesül a dolgozók részére.

Az íves felületű nemzetközi példákat olyan szemmel vizsgáltuk, hogy azok hogyan illeszkedhetnek városi – akár zártsorú – szövetbe, valamint a homlokzati struktúrával hogyan lehet egy középülethez méltó monolitikus hatást elérni: a belső térformálás tekintetében különösen inspiráló volt számunkra Dominique Coulon és társai 2016-os pályázata egy thionville-i könyvtárépületre.

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KÖNYVTÁR ÉS TUDÁSKÖZPONT
5LM